2017. május 11., csütörtök

Harmadik nap


Üdvözlök mindenkit!

Ma az utolsó Erdélyben töltött napunkról szóló beszámolót hoztam el.
Csütörtök este, reggel 6 órára állítottam az ébresztőt, a többiekkel még hangot is választottunk hozzá. Az előző posztban nem említettem meg, de én aludtam a fenti ágyon (alattam pedig Kitti), aminek mindenhol volt kerete csak kifelé nem (amerre le lehet esni)😂.  Mellettem volt még a másfél literes vizem, egy 100 db-os papírzsepi és még a telefonom is, de megoldottam és nem estem le. Volt akinek még nálam is jobban, de olyan is akadt, akinek rosszabbul ment az alvás. Például Zselyke úgy kelt fel ahogy elaludt, viszont Hanna beszámolója alapján (ő a másik szobában aludt) sokszor megindult a föld felé☺.Reggel 6-kor ébresztett (volna) a trombitaszó a telefonomból, de annyira nem volt hatásos, mert 5 perc után figyeltem csak fel rá, de többen is felébredtek rá (állítólag kaptam is miatta egy PET-palackot, de nem éreztem - köszi Karina 😝), viszont sokan vissza is aludtak. A Timiről is azt hittem alszik, de kiderült, hogy látta, amikor integettem a felkelőknek. :D  Amikor nagyjából magunkhoz tértünk,  a történelem, vagy inkább az elmúlt nap, megismételte magát, így aznap is sikerült megismernem a szupergyors énemet, ami nagyon ritkán mutatkozik. Igaz nem elsőként értünk le, de sikerült egy fokkal praktikusabban elpakolnom, mint csütörtökön. Leszenvedtük magunkat a harmadikról (felszereléssel sokkal nehezebb volt mint amúgy),  igaz ez nem ment zökkenőmentesen, mivel szegény Kitti bőröndje bemondta az unalmast: az első emeleten lejött az egész keréksor. Nagy nehezen lecipelte, de én sem tudtam segíteni, mivel az én kezem is tele volt, és a másfél literes víz megint a kezem és a föld között egyensúlyozott. Kipakoltunk a buszhoz és köszönöm szépen Zolinak, aki segített berakni a bőröndömet ☺.Végül mindenki felszállt és sokak legnagyobb örömére elindultunk reggelizni. A választható reggeli nutellás- vagy zakuszkás kenyér volt teával. Reggeli közben próbáltam kedveskedni a kihúzottammal (nem csak akkor, máskor is) közben pedig jókat beszélgettünk az osztálytársakkal és az évfolyamtársakkal is. Aztán elérkezett a napokon át tartogatott titok leleplezése, Zsombit felköszöntöttük, majd a kapott gumicukorral körbekínált mindenkit. Megköszöntük a vendéglátást  ünnepélyesen átadtuk az ajándékokat amiket hoztunk és elindultunk Déva várához. Előző este még arról volt szó, hogy felmehetünk egy többszemélyes felvonóval, végül ez reggelre változott, és a busz kitett minket annál a helynél, ahonnan megkezdhettük a gyaloglást. Ez az út szintén felért egy tesiórával (szerintem megbeszélték az utazási irodák a tesitanárainkkal, hogy minden nap gondoskodnak a megfelelő testmozgásról :D )!  A dimbes- dombos utak, kissé kifogtak rajtunk, (Zoli bá'-n természetesen nem ☺), de kegyelmezett nekünk a hon- és népismeretvezetőnk, megálltunk egy pár perces szünetre, és újabb székely vicceket hallgathattunk meg, majd tovább indultunk és a vár kapujáig meg sem álltunk.Mikor bementünk a várba, Zoli bácsi mesélt nekünk, majd választhattunk, hogy fellépcsőzünk, vagy gyilokjárózunk+ gyalogolunk. A többség az utóbbit választotta, ezért felmentünk a gyilokjáróra. Itt hatalmába kerített a tériszony, de azért megcsodáltam a kilátást, ami nagyon szép volt. Aztán gyaloglás következett, meg még egy gyilokjáró, amit már sokan kihagytak és inkább a macskaköves utat választották, majd végül még egy kis gyaloglással elértünk a várhoz. Fénykép- és videószünet után tovább mentünk, ahol meghallgathattuk Kőmíves Kelemenné balladáját, Lili és a "c"-s Luca előadásában. Ezt a tényleg profi előadást követően a vár egyik ajtajánál (a felcsapódó hídnál😂) csoportképet készítettünk, meghallgattuk az idegesvezetőnk (☺) történetét, majd elindultunk lefelé.Miután kiértünk a várból, szokásunkhoz híven lemaradtunk, csak most kicsit több emberrel. Találkoztunk állatokkal (bárányokkal és kutyusokkal) és jókat szórakoztunk. Azt követően, hogy leértünk a hegyről, nem találtuk ott se a csapatot, se a buszt. Így elindultunk az egyetlen úton, amin lehetett, mikor megláttuk két osztálytársamat (Zolit és Petit), akik vagy tényleg nem tudták hol a busz vagy csak nem akarták, de megtaláltuk végül. Itt megvártuk azokat, akiknek mosdózásra volt szükségük vagy vásároltak valamit, és eközben Zoli bácsival beszélgettünk. Mikor mindenki megérkezett, felszálltunk a buszra és elindultunk Marosillyére, és meg sem álltunk Bethlen Gábor szülőházáig.Mikor leszálltunk a buszról és átsiettünk az út másik felére, bementünk a ház udvarába, ahol találkoztunk a ház vezetőjével, aki beinvitált minket. Megtekintettünk egy- két szobát majd egy előadást hallgattunk meg, sőt még vásároltunk is. Aztán lementük a pincébe, ahol egy dokumentumfilmet néztünk meg a házról, ezt követően gyors mosdózás jött, majd visszaindultunk a buszhoz, ahol megkaptuk a tízórainkat. Ez két szendvics, egy csokiszelet és egy üdítő volt. Ezután pedig elindultunk Aradra. Egy viszonylag hosszabb buszozás után megcsodáltuk a belvárost, majd elmentünk az aradi vértanúk sírja fölötti emlékműhöz, itt fényképezkedtünk, sőt még a Himnuszt is elénekeltük, amiről videó is készült.☺Ezt követően visszaszálltunk a buszra és elköszöntünk Zoli bá'-tól aki ezalatt a rövid idő alatt igazán a szívünkhöz nőtt. Egy utolsó mikrofonba fújással (ez a védjegyévé vált ☺) elköszönt tőlünk, majd szurkoltunk neki, hogy elérje a 15:45-ös vonatot, amivel hajnalra ért vissza az otthonába. Sikerült megszuggerálnunk a vonatot úgy, hogy elérje, így nem kellett karintivel mennie. A karinti amúgy nem más, mint a stoppolás, székelyül.☺Így tehát elindultunk és egyenesen a határ felé vettük az utunk. Közben sokat beszélgettünk,  mondjuk volt aki már nagyon várta, hogy mosdózhasson, én néha kivittem a szemetet (a 3 nap alatt diplomát is kaptam róla😂) szóval összességében nagyon jól elvoltunk. Aztán a határhoz érve kissé elszabadult a pokol, a Hanna lézertollának köszönhetően, amivel a várakozó kamionosok hangulatáról is gondoskodtak. Kis idő elteltével átértünk a határon, így már nagyon vártuk, hogy a következő megállóhoz érjünk, ami a WC volt.  Ezt gyorsan megejtettük, majd a tanárnők kihirdették, az előző napi esti kvízek eredményét, amiben a mi 10 fős csapatunk nyert!! Nagyon öröltünk neki, még ajándékot is kaptunk, ami tetézte a boldogságot. (Egyébként Celebration csoki volt).Ezután jött a jóságmanó leleplezése. Hátulról jöttünk előre fele, így az általam húzott ember (aki hátul ült) gyorsan következett és sajnos nem jött rá. És ő nem más volt, mint az egyik osztálytársam, Dénes. Mire előre értünk, nem volt sok esélyem találgatni, pár tippem volt, de azokat mind kilőtték, így tehát a logikámra támaszkodva és az elmúlt napok történéseire gondolva, eltaláltam ki húzott engem, aki az "a"-s Fruzsi volt. Edina néni körbejárt és mindenki kapott cukrot, aki eltalálta és az is, aki nem.☺ Eztán már szabadon elfoglalhattuk magunkat (mi a többiekkel vicceket hallgattunk), végül szakadó esőben hazaértünk, épségben-egészségben.

Elképesztően jó 3 nap volt!!!

Nemsokára hozok egy rövid összegzést, valamint a Téma- napról a tudnivalókat!

Gerda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése